Recent reviews by Szoda

Aranyos kis játék, nem kell sok játékidőt várni tőle, hisz 4-5 óra alatt végigvihető.

Van az a koncepció, hogy a játékokban számít a döntésünk. Itt ezt érezhetően túltolták, hisz 25 fajta befejezést kaphatunk attól függően, mit választunk, és ebből csak 1 a jó.

A harcrendszer nem túl bonyolult, de irtózatosan kényelmetlen és nem is testreszabható a gombkiosztás. Sajnos a játékban nincsenek szinkronhangok, csak egy narrátor, aki elmeséli a történetet, ez a része kissé illúziórombolóan hatott.

Maga a játék tetszett, de a 4. végigjátszástól már erőltetettnek éreztem az egészet, hiába lehet különféle fegyvereket és köveket megszerezni illetve készíteni, ezek 4 kör alatt megvannak, onnantól csak rohangálás az egész a pálya végére.

Minden pálya olyan, mintha Amerikában Black Friday-kor próbálnék bejutni egy elektronikai üzletbe.

Elég nehéz volt véleményezni ezt a teljesen más stílusú Darksiders játékot, legfőképp azért, mert egy ügyességi platformer-akció játékot hoztak át izometrikus nézetbe, ami a játék platformer részét teljesen elrontotta így. Főképp amikor egy lepke-körömnyi platformokon kell ugrálni. Hát, egészségére, akinek volt ehhez idegrendszere.

Maga a harcrendszer és a kooperatív mód felettébb elnyerte a tetszésemet és utóbbi úgy érzem nagyon jól működött. A harcban sajnos előjött nálam egy-két bug, míg Strife-al játszottam, a feltöltött skill-használatom beakasztotta a lövéseim és mozgásomat, ennek eredményeképp csak csúsztam a földön és forogtam. Tudtommal ez War-nál ritkábban fordul elő.

Van egy igazság abban is, hogy minél többet játszunk egy játékkal, annál több bug jön elő. Nah itt már a 2. végigjátszásnál körülbelül minden megmutatta magát. Hosthoz csatlakozáskor a karakterem bebugolt az alaptáborban és nem mozdult onnan, ezt látta a host. Nálam konkrétan FPS nézetbe váltott a játék, és mintha Photo mod-ban lennék szabadon szállhattam az alapterületen konstatálva, hogy a rejtett Core-ok és útvonalak merre helyezkednek el. Szerencse, hogy a pályára a belépést a host indítja, és ez az egész csak a végigjátszás után jelent meg.

Volt, hogy a fúrótorony leállítása után is meghaltunk, ha át akartunk haladni rajta, természetesen egy újraindítás megoldotta a problémát, mint ahogy azt is, hogy külön map részre kerültünk. Utóbbi probléma nem is szabadna, hogy létrejöjjön, hisz mapok között csak a társaiddal együtt tudsz váltani, ha viszont egyikőtök hal csak meg és kerül vissza az utolsó check pointra, akkor ez bekövetkezik iszonyú fps lagg kíséretében. De valahogy ez az fps lagg a későbbiekben is kísért minket, ezáltal játszhatatlanná tette a játékot apokaliptikus módban, így a játék kimaxolása kb. lehetetlenné vált.

Mindezek ellenére csak a történet miatt ajánlom a játékot, lehet az elfogultságom miatt, mert szeretem a Darksiders sorozatot. Igaz, hogy a történethez nem ad hozzá a Genesis, de a karaktereket kicsit jobban megismerhetjük, és lehet, hogy ezek a bugok csak nálunk jöttek elő és másnál nem fognak, ha meg csak egyszer játssza végig az illető, vagy kijavították már a problémákat, akkor még kisebb az esély rá.

Az egyik első Dark Souls-szerű játék amivel játszottam, és ebbe is csak a kooperatív lehetőség miatt mentem bele. Természetesen ez a játék igyekszik erőltetni a többszemélyes játékmódot, ha van a közeledben játékos, aki ugyanott tart a történetben, igyekszik összekapcsolni vele, ha ilyenre nincs lehetőség, akkor kapsz egy AI-t, melynek kikapcsolására is van lehetőség.

Ami elsőre megtetszett az a játék atmoszférája, hogy a Souls-like játékokkal ellentétben ennek nem volt dark-medieval hangulata és a grafikája is barátságosabb. Illetve, hogy volt látványa annak, ahogy haladtunk a történettel, új lakosok költöztek be a kis falunkba és egyre több mindent tudtunk már elkészíteni.

Ami kissé elszomorított, hogy a játékban nincsenek kasztok. Körülbelül négy fajta fegyver közül lehet választani, kettő-kettő fajta kétkezes fegyver illetve egykezes, tompa illetve éles. És persze ezen felül kapunk még pajzsot és lándzsát. Utóbbival kapcsolatban kiderült egy titok is, melyet sajnálatos módon az npc-k és a tippek sem említettek meg, így volt egy pont, ahol elakadtunk a játékban. Ha a lándzsákat rádobjuk a vörösen izzó szobrokra, azokhoz teleportálhatunk.

Úgy összességében a játék megtanított, hogy figyeljek a staminámra, hisz nem ehhez a harcmodorhoz vagyok szokva, így bátrabban állok neki a hasonló stílusú játékoknak. Mindenképp egy pozitív élmény volt végigjátszani, sajnálom, hogy ilyen hirtelen vége lett, szívesen vettem volna még néhány kihívást.

Erős idegzet mindenképp ajánlott!

Azt hiszem ez volt életem legidegesítőbb Lego játéka. Pedig nagyon motivált voltam az egésszel kapcsolatban, ugyanis az első rész nagyon jóra sikeredett, de sajnálatos módon a folytatásról ez már nem mondható el.

Legfőképp az volt kiábrándító, hogy megannyi buggal találkoztam, amik megjelenésekor a játékot nem tudtam folytatni. Pályákon beakad a főboss, vagy a kisebb ellenfelek, előbbinél nem lép át másik fázisba a történet, így lehet újra kezdeni az egész pályát, utóbbinál befolyásolják társaim viselkedését, így ők nem jönnek segíteni olyan logikai feladványok megoldásában, ahol 2 játékos szükségeltetik.

Ez a nyitott világ küldetésekkel és versenyekkel jó ötlet volt szerintem, amíg az egész realisztikusabbnak hatott, mint az egyesben, de itt, hogy behozták egyiptomot, a középkort és egyéb alternatív világokat, már túl sok volt. Nem is értettem, hogy a Pendragon legenda mit keres a Marvelben, de ez csak kisebb apróság volt, mert a játék zsúfolva van ilyen szedett-vedett karakterekkel, akiket egy nem Amerikában élő ember talán nem is ismer, így az egész Marvel már kezd a képzelőerő hiányáról tanúskodni.

Sokszor volt, hogy a játék kilépett magától, vagy a társam beesett a textúra alá a világban, esetleg olyan helyre jutott be, ahova normális esetben player nem jutna. Néhány logikai fejtörőnek köze sincs a logikához, egyszerűen olyan dolgokért adják az arany kockákat, ami egy normális felnőttnek eszébe sem jutna.

Mindent összevetve csalódtam ebben a játékban, a történet maga is eléggé színvonal alatti volt, a bugok is sokat rontottak az élvezeten és a karakterek összevisszasága sem hagyott pozitív visszhangot maga után.

Végre egy játék, mely mélyebb betekintést nyújt az északi mitológiába. Jó néhány történetet megismerhetünk a cselekmény haladásával, melyek sikeresen megadják a játék hátborzongató hangulatát.

Bár a játék témája maga elég elvont, jobbára pszichológiai, de ilyen apróságokkal sikeresen összehoztak egy érzelmi hullámvasútat. Hol örülsz, hol pedig együtt rettegsz (hacsak nem jobban) Senua-val. Személy szerint nem vagyok oda a horrorisztikus dolgokért, ez a játék a határt súrolta nálam.

Mégis ami a legjobban tetszett a történeten kívül, az a harcrendszer volt. Nem csak azért, mert egyszerű (bár kombók itt is vannak), hanem mert inkább látványos, mint pörgős lenne. Sok játékban sajnos azt sem látod, mit csinál a karaktered, olyan gyorsan történnek a dolgok, itt pedig minden részlet jól megfigyelhető. És attól még, hogy lassabb az egész, azért a reflexeidre is szükség van. Eléggé ellentmondásosnak hangzik az egész, de ezt meg kell tapasztalni.

Egyetlen hátulütője, hogy csak 10 órás a játékidő, amiért az elején csalódott voltam, de ezt a történetet nem is szabadna tovább nyújtani.

Régóta terveztem, hogy a végére érek ennek a játéknak, és most eljött az ideje.

Az egész játéknak megvan a sajátos hangulata, és a háttértörténetet is szép lassan megismerjük Geralttal együtt, aki amnéziában szenved, így mi sem tudunk sokkal többet nála. A szellemes párbeszédek pedig csak hozzáadnak a játékélményhez, egyszerűen nem mindennapi beszólásaik vannak olykor a karaktereknek. Mindezt magyar szinkronnal hallgathatjuk végig, azért valljuk be, nem gyakran kerül az ember keze kőzé egy ilyen, de úgy hiszem, kezdésnek nagyon jó lett.

Eléggé szokatlan volt a harcrendszer, de egy 10 éves játékról van szó, így elfogadhatóbb az egész. Egy egyszerű kattintós-kombós harcrendszer kitérésekkel, nem okoz nagy fejtörést a használata. Italokkal, olajokkal még erősíthetünk is a karakteren, illetve bombahasználattal növelhetjük hatékonyságunkat.

Sokszor nehézséget okozott a küldetések kibogozása, mert nincs egyértelműen megfogalmazva, hogy hova kéne menni, hanem egy másik küldetés vezet rá a megoldásra. Ha pedig azt még nem vettük fel, kissé elveszettnek érezhetjük magunkat. Illetve a párbeszédekben a válaszainknak következménye is van, így olykor érdemes átfontolni, hogy mit válaszolunk, mert aszerint alakul a történet.

Csak egyvalami töltött el szomorúsággal, mégpedig, hogy a játék elég kevés területen játszódik, ahova a történet haladtával vissza sem lehet menni. Valamint ezek bejárhatósága is erősen korlátozott.

Igazából egy dolgot nem értettem... mik ezek a bizarr gyerek-nyőgések a városban? :D

Úgy hiszem, ezt az elborult, hibbant játékot pont nekem találták ki. Van benne minden, ami szükséges egy jó akció RPG-hez, bunyók, humor, szupererő, aberráció. A játék alaptörténetének köszönhetően mindent megengedhettek maguknak a készítők, hisz egy vitruális világba vagyunk bezárva, és ott nem igazán szokott lenni korlát.

Karakterünk öltöztethető, fejleszthető, vannak megszerezhető segítő társak, járművek, egyedi fegyverek, szóval jóideig leköt a játék. Teljesen átjárható a térkép, amit kapunk és tele van szórva gyűjthető dolgokkal. Emellett nagyon jó a zenefelhozatal is, de ha valakinek nem nyeri el a tetszését, egyedileg lehet berakni a játékba saját dalokat.

Mivel a játék nem mai darab, így frissebb operációs rendszeren futtatva egy-két kellemetlenség is felléphet. Nálam elég gyakran előjöttek random kifagyások, illetve a játék szaggatása a főmenüben is. Mindezek ellenére nagyon élveztem a játékot, és örültem volna, ha a co-op módot is kipróbálhattam volna, de erre most nem volt lehetőség.

Azt hiszem ez a kis mini-játék a Life is Strange rajongókat kicsit felpaprikázza.

Hozza a LiS stílusát, egy gyönyörű szép köntösbe bújtatott lelki trauma, ahol egy kisgyermek lelkivilágát és gyötrődését ismerhetjük meg, aki a megözvegyüléstől alkoholistává lett édesapjával él együtt. Talán a túl életszerű történet teszi keserűvé az egészet, vagy Chris próbálkozása, hogy mindenben meglássa a jót.

Walking Dead, illetve Telltale rajongóknak kötelező darab.

Szerintem a látványvilágot ilyen rajzfilmszerű grafikával nem lehet elrontani és itt is pozitív eredményt értek el ezzel. Egy nagyon jó történetet játszhatunk végig, melyben bizonyos eseményeket befolyásolnak a döntéseink. Kicsit tapasztaltabb játékosként érezhető, hogy melyek azok a történések, melyek bekövetkezését nem lehet megakadályozni, tehát 1-2 dolog mindenképp megtörténik, máshol mi választhatunk, hogy mi legyen.

Kissé illúziórombolónak éreztem, hogy a karakterek arckifejezésében folyamatosan a kétségbeesés dominál. Szóval az érzések megjelenítését nem sikerült jól eltalálniuk, vagy csak fokozni akarták a játék depressziós hangulatát.

A DLC-k végigjátszása nélkül is teljesen élvezhető a játék, hisz azok egy külön történetet mesélnek el, bár nem tudom, hogy a Season 2-höz szolgál e valami információval.