Egy ilyen, minden aspektusában kiemelkedő játék, mint a Deus Ex normális értékelést érdemel, így hát kukáztam az összecsapott irományomat annak érdekében, hogy egy tisztességes képet mutassak mindazok számára, akik még valamilyen okból kifolyólag nem ismerik ezt a klasszikust.

Sokszor halljuk ezt a nevet, rengeteg toplista szereplője és nem egyszer referenciaanyag. Hogy mi tette klasszikussá a Deus Ex-et mára? Nos, voltaképpen nem is tudnék kiemelni egy konkrét elemet sem, hiszen minden részletében úttörő ez a játék, s nem csak akkor, a megjelenés idejét számítva, de még mind a mai napig is. Egy olyan, nem túl távoli jövőbe kalauzolnak el bennünket, ahol az emberi test módosítása már mindennapi, jóformán félistenné válhat bárki a különféle augmentációknak köszönhetően. Erre a keretre sikerült felhúzni egy elég bonyolult és szerteágazó, összeesküvés elméletekkel és politikával megfűszerezett történetet, ami minden egyes végigjátszás alkalmával képes magával ragadni a játékost. S a többszöri végigjátszásra bizony rá lesz szorulva az, akinek nehezen megy az ilyesfajta téma befogadása, mert nagyon hamar zavarossá válik az egész és könnyű elveszíteni a fonalat. Ennek fejében a történet során többször is választás elé állít a játék, amelyek ilyen-olyan formában - lehet az kicsi, illetve drasztikus következmény a jövőre nézve - befolyásolják a sztori továbbhaladását. Ilyen mélységű szabadsággal akkoriban nem minden nap találkozott az ember, s ez bizony nagy szónak számított a kétezres évek elején. Hozzá kell tennem, sok mai játék még csak a közelébe sem ér a mai napig sem a Deus Ex által felállított mércének, pedig azért mára elég komoly szinten van a játékipar. De nem csak a történet komplexitása az, ami miatt máig emlékezetes maradt. A pályák nagyok, igazán terebélyesek, melynek köszönhetően az adott célunkat akár többféleképpen is megközelíthetjük, ha netán szeretnénk elkerülni a konfrontációt... amire bizony sok esetben szükség is lesz, ha az ember nem ügyes a harcban, mert a harcrendszer nos... hogy is fogalmazzak, eléggé egyedi. Itt nem fogsz olyat csinálni, hogy bemész, fordulsz kettőt és már két terrorista a földön a harmadikat pedig a tetőről leugorván lövöd fejbe egy jól irányzott lövéssel. Nem! Itt minden egyes kilőtt golyó precizitást igényel, melynek eredményeként többször fogunk mellélőni, mint célba találni. Ez első látásra elég kiábrándító lehet és megértem, ha emiatt páran ott is hagyják a játékot, én is majdnem így voltam vele. De lehet ezen fejleszteni skillpontok formájában, hogy az ügynökünk jobban kezelje a különféle fegyvertípusokat és egyes fegyverekre akár modifikációkat is szerelhetünk a hatékonyság növelése érdekében. Ja, és mindezek mellett az ellenfelek még táposak is, nem igazán ajánlott szembemenni 2 robottal és egy kisebb hadsereggel, mert hamar fűbe fogunk harapni a megfelelő taktika és felszerelés nélkül. Érdemes még korán eldönteni, mire is szeretnénk specializálódni, mert a rácsos inventory rendszer nem sok cuccnak biztosít helyet, olykor döntenünk kell, mitől szabadulunk meg egy másik tárgy kedvéért. Persze a legtöbb esetben akár simán el is sunnyoghatunk az ellenfelek mögött, s mint már említettem, erre rengeteg lehetőséget biztosít a játék. Legyen az akár egy szellőző, egy zárt ajtó, vagy egy biztonsági rendszer által védett elkerülőút: a választás a miénk. A felfedezésért külön tapasztalati pontokkal jutalmaz minket a játék, így olykor megéri kicsit alaposabban is körülnézni. S meg hát a legjobb cuccok persze mindig a legkisebb zugokba vannak elrejtve, mint azt tudjuk. Ezen pontok elérésére is számtalan lehetőségünk van: a biztonsági rendszereket egy ügyes kis eszközzel meghackelhetjük, a zárt ajtókat feltörhetjük, kulccsal nyithatjuk, puszta kézzel betörhetjük, vagy akár egy számítógép feltörésével is kinyithatjuk, ha valami elektronika védné netán. A lehetőségek szinte határtalanok! Persze azért akadnak hibái is a játéknak. Nem olyan nagyok, ami miatt fognunk kellene a fejünket, de néhány helyen kicsit okosabban is meg lehetett volna oldani bizonyos dolgokat, mint például az augmentációk, amiket nem lehet szabadon cserélni a későbbiekben, hanem fixen megmaradnak. Emiatt is érdemes előre kalkulálni már elég korán és talán nem mindig érdemes az elsőnek megtalált módosítást a testünk részévé tenni. A grafika viszont ha káprázatosnak nem is nevezhető, elég szép. Az Unreal Engine nagyon jól végzi a dolgát, s az összkép elfogadható, viszont néhány helyen azért elég kiábrándító tud lenni. Egyes effektek csúnyák, a megvilágítás nem mindenhol az igazi, nagyon sok a koromsötét hely és talán még a karakterekre is ráfért volna némi csiszolgatás, de még így sincs szégyenkeznivalója a játéknak, mert technológiai szempontból kimagasló a korát nézve. A szinkron szintén nem egy nagy eresztés, főleg a hangminőséget tekintve, de egyes karakterek így is emlékezetessé váltak a számomra. Ami viszont mindenen felülkerekedik, az a zene. Eszméletlenül hangulatos, picit darkos, picit futurisztikus beütést sugall, ami remekül illeszkedik a játék atmoszférájához. Nem is csoda, hiszen Alexander Brandon és Michiel van den Bos korábban olyan játékok zenéit szerezték, mint az Unreal, Unreal Tournament vagy éppen a Jazz Jackrabbit sorozat, így a minőség adott.

Sokszor emlegetem, hogy számomra azért kiemelkedő ez a játék, mert akárhányszor újrajátszom, mindig meg tud lepni valami olyasmivel, amit ezelőtt még nem láttam. Ez sokat elárul a játékról, ami ha nem lenne, talán ma egész más irányba haladt volna az ipar. Egy hosszan érő fa ínyenc gyümölcse a Deus Ex, amelyet nevezhetnénk akár a System Shock és a Thief: The Dark Project szerelemgyermekének is: egy tökéletes egyvelegnek. Az Ion Storm Texas csapata Warren Spector vezetésével egy olyan sorozat alapjait fektette le, amely szerencsére még a mai napig is virágzik, s legyenek bármennyire szépek, jók, változatosak, robusztusak a jelenlegi és jövőbeli felvonások, számomra akkor is mindig az eredeti Deus Ex lesz az, ami meghatározza nem csak a sorozatot, de a zsánert is. Megtisztelve érzem magam, hogy ennek az élménynek a részese lehetek.

Egy ilyen, minden aspektusában kiemelkedő játék, mint a Deus Ex normális értékelést érdemel, így hát kukáztam az összecsapott irományomat annak érdekében, hogy egy tisztességes képet mutassak mindazok számára, akik még valamilyen okból kifolyólag nem ismerik ezt a klasszikust. Sokszor halljuk ezt a nevet, rengeteg toplista szereplője és nem egyszer referenciaanyag. Hogy mi tette klasszikussá a Deus Ex-et mára? Nos, voltaképpen nem is tudnék kiemelni egy konkrét elemet sem, hiszen minden részletében úttörő ez a játék, s nem csak akkor, a megjelenés idejét számítva, de még mind a mai napig is. Egy olyan, nem túl távoli jövőbe kalauzolnak el bennünket, ahol az emberi test módosítása már mindennapi, jóformán félistenné válhat bárki a különféle augmentációknak köszönhetően. Erre a keretre sikerült felhúzni egy elég bonyolult és szerteágazó, összeesküvés elméletekkel és politikával megfűszerezett történetet, ami minden egyes végigjátszás alkalmával képes magával ragadni a játékost. S a többszöri végigjátszásra bizony rá lesz szorulva az, akinek nehezen megy az ilyesfajta téma befogadása, mert nagyon hamar zavarossá válik az egész és könnyű elveszíteni a fonalat. Ennek fejében a történet során többször is választás elé állít a játék, amelyek ilyen-olyan formában - lehet az kicsi, illetve drasztikus következmény a jövőre nézve - befolyásolják a sztori továbbhaladását. Ilyen mélységű szabadsággal akkoriban nem minden nap találkozott az ember, s ez bizony nagy szónak számított a kétezres évek elején. Hozzá kell tennem, sok mai játék még csak a közelébe sem ér a mai napig sem a Deus Ex által felállított mércének, pedig azért mára elég komoly szinten van a játékipar. De nem csak a történet komplexitása az, ami miatt máig emlékezetes maradt. A pályák nagyok, igazán terebélyesek, melynek köszönhetően az adott célunkat akár többféleképpen is megközelíthetjük, ha netán szeretnénk elkerülni a konfrontációt... amire bizony sok esetben szükség is lesz, ha az ember nem ügyes a harcban, mert a harcrendszer nos... hogy is fogalmazzak, eléggé egyedi. Itt nem fogsz olyat csinálni, hogy bemész, fordulsz kettőt és már két terrorista a földön a harmadikat pedig a tetőről leugorván lövöd fejbe egy jól irányzott lövéssel. Nem! Itt minden egyes kilőtt golyó precizitást igényel, melynek eredményeként többször fogunk mellélőni, mint célba találni. Ez első látásra elég kiábrándító lehet és megértem, ha emiatt páran ott is hagyják a játékot, én is majdnem így voltam vele. De lehet ezen fejleszteni skillpontok formájában, hogy az ügynökünk jobban kezelje a különféle fegyvertípusokat és egyes fegyverekre akár modifikációkat is szerelhetünk a hatékonyság növelése érdekében. Ja, és mindezek mellett az ellenfelek még táposak is, nem igazán ajánlott szembemenni 2 robottal és egy kisebb hadsereggel, mert hamar fűbe fogunk harapni a megfelelő taktika és felszerelés nélkül. Érdemes még korán eldönteni, mire is szeretnénk specializálódni, mert a rácsos inventory rendszer nem sok cuccnak biztosít helyet, olykor döntenünk kell, mitől szabadulunk meg egy másik tárgy kedvéért. Persze a legtöbb esetben akár simán el is sunnyoghatunk az ellenfelek mögött, s mint már említettem, erre rengeteg lehetőséget biztosít a játék. Legyen az akár egy szellőző, egy zárt ajtó, vagy egy biztonsági rendszer által védett elkerülőút: a választás a miénk. A felfedezésért külön tapasztalati pontokkal jutalmaz minket a játék, így olykor megéri kicsit alaposabban is körülnézni. S meg hát a legjobb cuccok persze mindig a legkisebb zugokba vannak elrejtve, mint azt tudjuk. Ezen pontok elérésére is számtalan lehetőségünk van: a biztonsági rendszereket egy ügyes kis eszközzel meghackelhetjük, a zárt ajtókat feltörhetjük, kulccsal nyithatjuk, puszta kézzel betörhetjük, vagy akár egy számítógép feltörésével is kinyithatjuk, ha valami elektronika védné netán. A lehetőségek szinte határtalanok! Persze azért akadnak hibái is a játéknak. Nem olyan nagyok, ami miatt fognunk kellene a fejünket, de néhány helyen kicsit okosabban is meg lehetett volna oldani bizonyos dolgokat, mint például az augmentációk, amiket nem lehet szabadon cserélni a későbbiekben, hanem fixen megmaradnak. Emiatt is érdemes előre kalkulálni már elég korán és talán nem mindig érdemes az elsőnek megtalált módosítást a testünk részévé tenni. A grafika viszont ha káprázatosnak nem is nevezhető, elég szép. Az Unreal Engine nagyon jól végzi a dolgát, s az összkép elfogadható, viszont néhány helyen azért elég kiábrándító tud lenni. Egyes effektek csúnyák, a megvilágítás nem mindenhol az igazi, nagyon sok a koromsötét hely és talán még a karakterekre is ráfért volna némi csiszolgatás, de még így sincs szégyenkeznivalója a játéknak, mert technológiai szempontból kimagasló a korát nézve. A szinkron szintén nem egy nagy eresztés, főleg a hangminőséget tekintve, de egyes karakterek így is emlékezetessé váltak a számomra. Ami viszont mindenen felülkerekedik, az a zene. Eszméletlenül hangulatos, picit darkos, picit futurisztikus beütést sugall, ami remekül illeszkedik a játék atmoszférájához. Nem is csoda, hiszen Alexander Brandon és Michiel van den Bos korábban olyan játékok zenéit szerezték, mint az Unreal, Unreal Tournament vagy éppen a Jazz Jackrabbit sorozat, így a minőség adott. Sokszor emlegetem, hogy számomra azért kiemelkedő ez a játék, mert akárhányszor újrajátszom, mindig meg tud lepni valami olyasmivel, amit ezelőtt még nem láttam. Ez sokat elárul a játékról, ami ha nem lenne, talán ma egész más irányba haladt volna az ipar. Egy hosszan érő fa ínyenc gyümölcse a Deus Ex, amelyet nevezhetnénk akár a System Shock és a Thief: The Dark Project szerelemgyermekének is: egy tökéletes egyvelegnek. Az Ion Storm Texas csapata Warren Spector vezetésével egy olyan sorozat alapjait fektette le, amely szerencsére még a mai napig is virágzik, s legyenek bármennyire szépek, jók, változatosak, robusztusak a jelenlegi és jövőbeli felvonások, számomra akkor is mindig az eredeti Deus Ex lesz az, ami meghatározza nem csak a sorozatot, de a zsánert is. Megtisztelve érzem magam, hogy ennek az élménynek a részese lehetek.