Nehéz dolognak ígérkezik, hogy úgy dicsőítsem a játékot, hogy emellett objektív (lehet bárki is teljesen objektív?) módon a hibáit, javítanivalóit is megemlítsem, és ne menjek el azok mellett, mert alapvetően nagyon-nagyon magával ragadott a PoE2, és jól szórakoztam vele; első körös végigjátszás kb 108 óra volt (mindent végighallgattam, elolvastam, benéztem mindenhová), a maradék achievemenetekért új karakterrel ismét nekiültem, és pár órát ráhúztam, hogy mindent bezsákoljak.

Számomra a Baldur's Gate és Icewind Dale játékok, valamint a Planescape Torment, na meg a Pillars of Eternity 1. része volt az összevetési alap; nyilván egy jelenkori, bármikor megállítható, izometrikus, sztoriközpontú RPG-nél azért valamilyen - grafikai, de főleg játékmenetbeli - újítást, fejlődést elvár az ember. Tehát ilyen ismeretek, és ebből fakadó elvárások mellett ültem neki a játéknak: legyen olyan jó sztorija, mint a BG-knek, legyen sok taktikus harc is, de legyen sok-sok beszélgetnivaló, és eszement mennyiségű lore, mint a PT-ben, és azért - bár tudom, ez századrangú dolog egy ilyen gamenél - nézzen ki pofásan. Nyilván, ha ezekkel a játékokkal nem játszottál, akár az én értékelésem melletti mutatód magasabb is lehet, de ha inkább FPS párti vagy, akinek a zúzás, a tempó a mindene, vagy nem szeretsz olvasni, akkor ez nem a te játékod, kedves kolléga.

A konkrétumokra rátérve: a fősztori jó, de igen rövid. Nem a main story fog lebilincselni, hanem a világ, a lore, az, hogy megannyi helyet bejárhatsz gyalog, és hajókázhatsz is, kalózkodhatsz, de segíthtesz az elesetteken, lehetsz szemétláda, akit minden társa utál, de lehetsz hófehér lelkű paladin is, miközben folyamatosan bővül a quest listád. Bejárható területek és questek száma terén mindenképpen előrelépés a játék az első részéhez képest. Nekem a megírt dialógusok is jobban tetszettek. El lehet benne veszni a szó jó értelmében; megvan az a késő esti érzés, hogy na még ezt a questet befejezem, még azt a dungeont kipucolom, és hopp, eltelt megint 1-2 óra, és reggel kelni kell, de következő nap is beleesel ebbe a csapdába, és azután is...

A legújabb patch óta bétaállapotban körökre osztva is játszhatod (de ehhez új játékot kell indítanod); ezt nem próbáltam ki, de biztos, hogy átértékelődik néhány képesség jelentősége ebben a játékmódban a RTwP-hoz képest. Fórumokon annyira nem szidták egyelőre, talán később beválik.

Több helyen olvastam, illetve másoktól is hallottam, hogy ez egy kalózos BG... Hát kalózkodni nem muszáj, a hajómenedzselés nem bonyolult, igazából 1-2 kötelező hajós harc van, de még azokból is lehet menekülni, és ha nem akarsz hajócsatás minijátékban részt venni, akkkor simán csak támadás, előre a fedélzetre, és lezúzol mindenkit normál harcban. De a legénység menedzselgetése, fejlesztése jópofa, sok minijátékban szerepet kapnak, amikor hajózol. A szárazföldi csaták viszont még jobbak. A skillek sokat fejlődtek az előző részhez képest, és Veteran fokozattól már nem csak klikkelgetés, hanem komoly taktika igényeltetik a csatákban, szóval mindenki megtalálhatja, és beállíthatja szerintem a képességeinek megfelelő nehézséget. A fegyverek, páncélok, úgy általában az itemek kibővültek, fantáziadúsabbak, és télleg nem mindegy, hogy milyen ellenfél ellen mivel indulsz csatába (nyilván nem Story módnál). Bugos a játék ugyanakkor, nem minden úgy, és akkor működik amikor kellene, amit a hivatalos fórumokon is olvashattok, de a helyzet folyamatosan javul.

A hozzánk csapódó companionok és sidekickek viszonylag változatosak; volt 1-2 nagy kedvenc, pl. a kiskalóz Serafen vagy Maia, aki nem egészen az a sztereotíp kis cuki kékszemű puskáslány, akinek elsőre látszik khm... Abszolút kedvenc :) Igazából mindenkinek volt/van valami kis sötét titka. A társak veled és egymással való viszonyát mérő rendszer egész jól szerepelt, néha akadtak furcsaságok ugyan, de belefért. Borzasztóan tetszett, hogy befolyással bírsz arra, hogy a csatlakozó társ milyen kasztú legyen. A companionok questjei nem voltak annyira nagy durranások, de elfértek. Tetszett, hogy az egyes istenségeket jobban kibontották. Többször volt velük beszélgetés, jobban megismerhetted őket. Ja, és minden szöveg szinkronos (óriási pirospont!!!).

A max level (20. szint) a fősodorhoz mérve viszonylag korán elérhető, ha minden mellékküldetést, taskot, bounty missiont megcsinálsz. Ugyanakkor maradnak még max szinten is izzasztó csaták a Megabossok miatt ;) Az az én perverzióm, hogy szeretek belebotlani nálam jólva erősebb ellenfelekbe, ahová erősödés után térek vissza; level scaling nekem nem barátom, de akit zavar, hogy emiatt nem tud úgy, és arra haladni, amerre akar, az a level scaling opció kipipálásával ezt a problémát is kiküszöbölheti (illetve azt is beállíthatod, hogy csak a nálad gyengébb lényeket húzza fel a játék a te szintedre).

Lehetett lavírozni a frakciók között, de a végső döntésnél fel kell fedni a kártyáidat, és el kell kötelezni magad valaki mellett - vagy senki mellett, és egyedül mehetsz Eothashoz.

A játék grafikája valami elképesztő, a maga nemében: a fény-árnyék hatások, csata effektek, lengedező pálmafák - és a Beast of Winterben látható hóvihar - a víz (térdig gázolhatsz helyenként a vízben, és úgy is harcolhatsz, nyilván nem futkorászva, de van olyan társad, akit a víz nem hátráltat!). Láthatók sok esetben a karakterekre tett egyedi dolgok, kivehetők az arcvonásaik, stb. Egy kisebb mínuszt kap azért, mert szaggatott néha, és azért egy Radeon RX480-nál ez sztem gáz (ugyanez a VGA vígan elbírta pl a Far Cry Primalt). Mint fentebb írtam, ez sokadrangú dolog egy ilyen típusú játéknál, de azért na.

Zenei téren semmi extra, volt egy-két jó muzsika, főleg a hajócsatás volt vérpezsdítő.

Nagyon rég szórakoztam ilyen jól RPG-vel, mint a PoE2-vel; minden tekintetben überelte az előző részt, és bár nem magasodik a BG-k fölé, azért nem derékmagasságban van hozzájuk képest; egyezzünk ki abban, hogy az állukat veri, egy 9,5/10-es értékelés szerintem ezt hűen tükrözi.

Ajánlom mindenkinek a játékot, aki szereti a szerepjátékos zsánert (a Diablo nem RPG!).

Nehéz dolognak ígérkezik, hogy úgy dicsőítsem a játékot, hogy emellett objektív (lehet bárki is teljesen objektív?) módon a hibáit, javítanivalóit is megemlítsem, és ne menjek el azok mellett, mert alapvetően nagyon-nagyon magával ragadott a PoE2, és jól szórakoztam vele; első körös végigjátszás kb 108 óra volt (mindent végighallgattam, elolvastam, benéztem mindenhová), a maradék achievemenetekért új karakterrel ismét nekiültem, és pár órát ráhúztam, hogy mindent bezsákoljak. Számomra a Baldur's Gate és Icewind Dale játékok, valamint a Planescape Torment, na meg a Pillars of Eternity 1. része volt az összevetési alap; nyilván egy jelenkori, bármikor megállítható, izometrikus, sztoriközpontú RPG-nél azért valamilyen - grafikai, de főleg játékmenetbeli - újítást, fejlődést elvár az ember. Tehát ilyen ismeretek, és ebből fakadó elvárások mellett ültem neki a játéknak: legyen olyan jó sztorija, mint a BG-knek, legyen sok taktikus harc is, de legyen sok-sok beszélgetnivaló, és eszement mennyiségű lore, mint a PT-ben, és azért - bár tudom, ez századrangú dolog egy ilyen gamenél - nézzen ki pofásan. Nyilván, ha ezekkel a játékokkal nem játszottál, akár az én értékelésem melletti mutatód magasabb is lehet, de ha inkább FPS párti vagy, akinek a zúzás, a tempó a mindene, vagy nem szeretsz olvasni, akkor ez nem a te játékod, kedves kolléga. A konkrétumokra rátérve: a fősztori jó, de igen rövid. Nem a main story fog lebilincselni, hanem a világ, a lore, az, hogy megannyi helyet bejárhatsz gyalog, és hajókázhatsz is, kalózkodhatsz, de segíthtesz az elesetteken, lehetsz szemétláda, akit minden társa utál, de lehetsz hófehér lelkű paladin is, miközben folyamatosan bővül a quest listád. Bejárható területek és questek száma terén mindenképpen előrelépés a játék az első részéhez képest. Nekem a megírt dialógusok is jobban tetszettek. El lehet benne veszni a szó jó értelmében; megvan az a késő esti érzés, hogy na még ezt a questet befejezem, még azt a dungeont kipucolom, és hopp, eltelt megint 1-2 óra, és reggel kelni kell, de következő nap is beleesel ebbe a csapdába, és azután is... A legújabb patch óta bétaállapotban körökre osztva is játszhatod (de ehhez új játékot kell indítanod); ezt nem próbáltam ki, de biztos, hogy átértékelődik néhány képesség jelentősége ebben a játékmódban a RTwP-hoz képest. Fórumokon annyira nem szidták egyelőre, talán később beválik. Több helyen olvastam, illetve másoktól is hallottam, hogy ez egy kalózos BG... Hát kalózkodni nem muszáj, a hajómenedzselés nem bonyolult, igazából 1-2 kötelező hajós harc van, de még azokból is lehet menekülni, és ha nem akarsz hajócsatás minijátékban részt venni, akkkor simán csak támadás, előre a fedélzetre, és lezúzol mindenkit normál harcban. De a legénység menedzselgetése, fejlesztése jópofa, sok minijátékban szerepet kapnak, amikor hajózol. A szárazföldi csaták viszont még jobbak. A skillek sokat fejlődtek az előző részhez képest, és Veteran fokozattól már nem csak klikkelgetés, hanem komoly taktika igényeltetik a csatákban, szóval mindenki megtalálhatja, és beállíthatja szerintem a képességeinek megfelelő nehézséget. A fegyverek, páncélok, úgy általában az itemek kibővültek, fantáziadúsabbak, és télleg nem mindegy, hogy milyen ellenfél ellen mivel indulsz csatába (nyilván nem Story módnál). Bugos a játék ugyanakkor, nem minden úgy, és akkor működik amikor kellene, amit a hivatalos fórumokon is olvashattok, de a helyzet folyamatosan javul. A hozzánk csapódó companionok és sidekickek viszonylag változatosak; volt 1-2 nagy kedvenc, pl. a kiskalóz Serafen vagy Maia, aki nem egészen az a sztereotíp kis cuki kékszemű puskáslány, akinek elsőre látszik khm... Abszolút kedvenc :) Igazából mindenkinek volt/van valami kis sötét titka. A társak veled és egymással való viszonyát mérő rendszer egész jól szerepelt, néha akadtak furcsaságok ugyan, de belefért. Borzasztóan tetszett, hogy befolyással bírsz arra, hogy a csatlakozó társ milyen kasztú legyen. A companionok questjei nem voltak annyira nagy durranások, de elfértek. Tetszett, hogy az egyes istenségeket jobban kibontották. Többször volt velük beszélgetés, jobban megismerhetted őket. Ja, és minden szöveg szinkronos (óriási pirospont!!!). A max level (20. szint) a fősodorhoz mérve viszonylag korán elérhető, ha minden mellékküldetést, taskot, bounty missiont megcsinálsz. Ugyanakkor maradnak még max szinten is izzasztó csaták a Megabossok miatt ;) Az az én perverzióm, hogy szeretek belebotlani nálam jólva erősebb ellenfelekbe, ahová erősödés után térek vissza; level scaling nekem nem barátom, de akit zavar, hogy emiatt nem tud úgy, és arra haladni, amerre akar, az a level scaling opció kipipálásával ezt a problémát is kiküszöbölheti (illetve azt is beállíthatod, hogy csak a nálad gyengébb lényeket húzza fel a játék a te szintedre). Lehetett lavírozni a frakciók között, de a végső döntésnél fel kell fedni a kártyáidat, és el kell kötelezni magad valaki mellett - vagy senki mellett, és egyedül mehetsz Eothashoz. A játék grafikája valami elképesztő, a maga nemében: a fény-árnyék hatások, csata effektek, lengedező pálmafák - és a Beast of Winterben látható hóvihar - a víz (térdig gázolhatsz helyenként a vízben, és úgy is harcolhatsz, nyilván nem futkorászva, de van olyan társad, akit a víz nem hátráltat!). Láthatók sok esetben a karakterekre tett egyedi dolgok, kivehetők az arcvonásaik, stb. Egy kisebb mínuszt kap azért, mert szaggatott néha, és azért egy Radeon RX480-nál ez sztem gáz (ugyanez a VGA vígan elbírta pl a Far Cry Primalt). Mint fentebb írtam, ez sokadrangú dolog egy ilyen típusú játéknál, de azért na. Zenei téren semmi extra, volt egy-két jó muzsika, főleg a hajócsatás volt vérpezsdítő. Nagyon rég szórakoztam ilyen jól RPG-vel, mint a PoE2-vel; minden tekintetben überelte az előző részt, és bár nem magasodik a BG-k fölé, azért nem derékmagasságban van hozzájuk képest; egyezzünk ki abban, hogy az állukat veri, egy 9,5/10-es értékelés szerintem ezt hűen tükrözi. Ajánlom mindenkinek a játékot, aki szereti a szerepjátékos zsánert (a Diablo nem RPG!).